" A szerkezetlakatos szakmunkás szerkezeti elemeket készít, könnyű és nehézacél valamint fémszerkezetek előregyártása a feladata, elvégzi épületek, csarnokszerkezetek, nyílászárók készítését és javítását, szerelését- műszaki dokumentációk alapján. Szakmai munkáját, amely a szellemi tevékenység elemeit is tartalmazza, nagyfokú, önállósággal szervezi, végzi, ellenőrzi." - Ez a hivatalos, a Tolna megyei Munkaügyi Központ által megfogalmazott leírása annak a szakmának, amely évek óta a hiányszakmák között szerepel országszerte. A helyzet Tolna megyében sem jobb e tekintetben, annak ellenére, hogy Pakson működik az atomerőmű, amely nagy fémipari szakmunkásigénnyel jelentkezik minden évben, illetve hazánk legnagyobb energia előállítóját kiszolgálva sok fémipari tevékenységet végző cég működik megye szerte. A problémákat, a szakmunkás- és felnőtt képzés helyi lehetőségeit mutatja be a Hálózat televízió megbízásából készített paksi film. Az alkotásban megszólal a képzést végző és koordináló szakemberek mellett jelenleg szerkezetlakatosnak tanuló hölgy és egy főiskolai hallgató, aki elsajátította ezt a szakmát és emellett a szakma megtartó erejéről egy 25 éve lakatosként dolgozó szakmunkás is mesél a Mester-emberek sorozat paksi epizódjában. Tolna megyei Munkaügyi Központ 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13. Telefon: (+36) 74-505-600 Email: tolnammk@lab.hu Paksi Kirendeltség 7030 Paks, Dózsa György utca 51-53. Telefon: (+36)75/312-933 Fax: (+36)75/312-087 Email: tolnammkpaks@lab.hu Bau-Paks Oktatási és Szolgáltatási Kft. 7030 - Tolna Paks Tolnai u. 26. Telefon: (+36) 75-311-023 I. István Szakképző Iskola 7030 Paks Biritó puszta 1. Telefon: (+36) 75-510-666, 311-278 További információk:www.telepaks.hu Tekintse meg az adást böngészőjében! |