Műsoraink
Grand Prix
Bencze show
Business MIX
Épí-tech
EURÓRA Magazin
Helyzetkép
Hírháló
Infománia
Irányjelző
Kukkantó
Léptünk koppan ódon köveken
Nagykörút
Nyitott Egyetem
Öko-házak
Patikus Magazin
SlágerMix Attilával
SzemeSZTEr
Stílus
Viva Natura -Vivát Natura
Zodiákus
[cikk] Grand Prix - 2010. április 15

Bizony, újabb magyar siker született a világ autósportjában, hiszen Kis Pál Tamás 2010. április 4-én Thruxtonban nem ismert pardont, és a Formula Renault 2000 bajnokság szezonnyitó futamán péppé verte a mezőnyt. Hatalmas fegyvertény ez, hiszen a Forma 1 előszobájába belépő ifjú titán ezzel az eredménnyel immáron végérvényesen letette névjegyét az istállók között. Tudni kell, hogy ebből a géposztályból olyan versenyzők kerültek a Száguldó Cirkusz porondjára, mint Lewis Hamilton, Kimi Raikkönen, vagy Robert Kubica. Tamás pályafutása Miskolcról indult, ahol édesapja támogatásával már nyolc évesen gokarttal róhatta a versenyköröket. Hamar jöttek a sikerek, de ennek ellenére Tamás váltott és a rallycrossban is megmérettette magát.
2010.04.18 20:22

 

Mivel nem érezte testhezállónak az autóversenyzés eme formáját, ezért saját autóval, saját csapattal Svájcban kezdett el versenyezni, immár Formula bajnokságban. A jó eredmények itt sem várattak magukra, de Tamás felismerte, hogy profi háttér nélkül nem nagyon juthat előre. Ekkor kért segítséget a rallyból ismert Kazár Miklóstól aki összehozta John Eastonnal, és így már szinte egyenes volt az út Nagy-Britanniába, ahol végül is a Hitech Junior Team-hez igazolt a magyar tehetség. A gyötrő tesztek és a beilleszkedés okozta nehézségek ugyan megviselték Tamást, de az eredményt látva mindez megérte. És még biztosan lesz folytatás!


cikk küldése e-mail-bennyomtató verzió


Szólj hozzá Te is! »
Friss
Műsorváltozás
2012.02.06
Horvátország készen áll az Európai Uniós csatlakozásra.
2011.12.20
Az Európai Unió kiutat keres a válságból.
2011.12.20
Zöld álom vagy kereskedelmi valóság?
2011.12.20
Óvatosság és realizmus
2011.12.20
 
Rovat cikkei
Grand Prix
2006.02.01
 

 
Minden jog fenntartva © 2002 Deltha Rendszerház Kft.