2009. október 7. szerda 18 óra - tekintse meg az adást böngészőjében!
Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola ma már a Nyugat-magyarországi Egyetem keretein belül működik, Savaria Egyetemi Központ néven. Az intézményben Európa Tanulmányok, illetve Nemzetközi Tanulmányok szakon is lehet tanulni. A hallgatók megismerkednek a közösség intézményrendszerével, a különböző szakpolitikákkal. Takács Kiss Andrea az idén már gyakorlatát tölti, egy pályázatíró cégnél dolgozik. Azt mondja: bár sok helyen visszaköszön, amit korábban tanult, de gyakran előfordul, hogy számára teljesen új dolgokkal kell szembenéznie. Németh Veronika másodéves, ő már az úgynevezett bolognai rendszerben tanul. Vagyis jelenleg a hároméves alapképzés közepén jár. Szerinte több gyakorlati ismeretre lenne szükségük. Tervei között az szerepel, hogy később valamelyik európai uniós szervezetnél helyezkedik el.
Több száz gyermek ingázik iskolába a nyugati határszélről a szomszédos Ausztriába. A gyerekek és szüleik is azt mondják: egészen más, mint itthon. Nem csak azért, mert anyanyelvi környezetben tanulják a németet. Az egyik szülő például kiemelte: lehet, hogy lexikális tudásban Magyarországon erősebb a képzés, de az ismeretek gyakorlati alkalmazását az osztrák iskolarendszerben sokkal inkább elsajátítják. A Felsőőri Kéttannyelvű Gimnáziumban körülbelül 150 magyar tanul. Nem csak az Ausztriában élő magyar kisebbség tagjai, hanem olyanok is, akik Magyarországról járnak át nap mint nap. Az intézményben azt vallják: az anyanyelv ápolásán túl feltétlenül szükséges egy világnyelv elsajátítása. De még ez sem elég: a szomszédos ország nyelvét is beszélni kell. Például a magyar osztályba osztrák gyerekek is járnak. Szüleik úgy íratták be őket, hogy egyáltalán nem beszélnek magyarul, de azt gondolták: szükség van rá. Burgenlandban több mint száz iskolában oktatják a magyar nyelvet. A központ a 17 évvel ezelőtt alapított felsőőri gimnáziumban működik.
Két-három év múlva óriási hiány lesz fizikatanárból, kémiatanárból. A Savaria Egyetemi Központban például ezekre a képzésekre három év kihagyás után 2009-ben volt újra jelentkező. Közben pedig problémát jelent az is, hogy néhány éven belül jelentősen csökken majd a hallgatói létszám. Több ugyanis az elsőéves hallgató a felsőoktatási intézményekben, mint az elsős kisiskolás az általánosban. A Savaria Egyetemi Központ intézményvezető-helyettese, Dr. Czetter Ibolya PhD azt mondja: erre a mesterképzés adhat majd megoldást. A bolognai rendszer második szintjére ugyanis már jóval kevesebb hallgatót tudnak felvenni.
Mozgássérült és egészséges gyerekeket együtt oktatnak a szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskolában. 2005-ben egy európai uniós pályázaton nyertek pénzt az épület akadálymentesítésére. Liftet szereltek be, ahol kellett rámpákat alakítottak ki, speciális eszközöket, állítható padokat, olvasógépet vásároltak és egy zeneteremnek is szorítottak helyet. Az integrált oktatás segítségével a sérült gyerek is normális szocializációs közegben fejlődhetnek, míg egészséges társaik sokkal elfogadóbbak, toleránsabbak lesznek. Ahogy az egyik pedagógus fogalmazott: nem ők lesznek azok, akik az utcán menve elfordítják fejüket, hanem ők lesznek azok, akik teljesen normálisnak veszik azt, hogy odamennek és segítenek, ha kell. Az iskola nevelési módszere gyakorlatilag egyedülálló az országban. Olyannyira, hogy a további fejlődéshez hazai partner híján az Európai Unióban néztek körül. A Comenius 2009 program segítségével vették fel a kapcsolatot egy portugál és egy szicíliai iskolával.
Az Európai Parlament Oktatási Bizottságában dolgozik a magyar képviselő Schmitt Pál. Egy jelentést készített 2009. tavaszán, ami a "Better School" - vagyis "Jobb iskolát" címet viselte. Kiemelte: ahhoz, hogy az európai felsőoktatás felvegye a versenyt a világban, egészen az alapokig, az általános iskolai oktatásig kell visszamenni. Ehhez a képviselő véleménye szerint szükség van a tanárok erkölcsi és anyagi megbecsülésére, az iskolai rend kialakítására, a testnevelésre, összességében pedig a tanár, mint személyiség példamutatására.
|