A világjáró harmonikás szabadidejének egy részét szívesen tölti a konyhában, szeret és saját bevallása szerint tud is főzni. Tulajdonképpen mindenevő vagyok, de legközelebb az igazi magyaros húsételek állnak hozzám- árulta el az énekes, aki mindig, mindenhol igyekezett mindent megkóstolni- bármerre is járt a világban. Nagy kedvencem az olasz konyha is, így mindig örültem, ha egy-egy klipforgatás alkalmával visszatérhettem ebbe a csodálatos országba. A tésztaételek őshazájában semmiképp sem lehet kihagyni egy jó spagettit, vagy pizzát, bár ezen ételek terén kicsit óvatosabb vagyok. Szerencsére nemcsak itthon, hanem határainkon kívül is rengeteget koncertezek szólóban és alkalmanként élő zenekarommal együtt. Sokat jártunk például az elmúlt évben Erdélyben, ahol hasonlóan a magyar konyhához főként a húsételek a jellemzőek. Ezek között több olyan étel is van, amit otthon családomnak is gyakran elkészítek. Minden mellé kerül saláta, vagy zöldségféle, hiszen az egészséges étkezés sem elhanyagolható szempont- mondta Márió, akivel Attila e téren is teljes egyetértéssel nyilatkozott.
Évekkel ezelőtt nem figyeltem rá, hogy miből mennyit és főként hogy mikor eszem, és ahogy lenni szokott, ez egy idő után megbosszulta magát. Ekkor kezdtem megváltoztatni, pontosabban rendszert bevezetni az étrendembe- mondta Attila, akinek a zöldség valamilyen formája mindig jelen van az étrendjében. El sem tudom képzelni az ebédet úgy, hogy ne legyen mellette egy kiadós saláta. Igazából azt is mondhatnám, hogy a saláta mellé eszem a húst köretként- mosolygott az énekes, aki azért is kezdett bele a zenétől távol álló televíziós produkcióba, hogy saját maga is gyakoroljon főzni. Nem is olyan régen még szinte hetente több alkalommal főztem otthon valamit, ma azonban idő hiányában kevesebb lehetőségem van ilyesmire. Szívesen látom vendégül a barátaimat egy-egy kötetlen estére, ekkor már reggel elkezdek főzni, és csak este fejezem be. Több ételt is készítek ilyenkor, de legtöbbször olyat, ami már jól bevált. Nem hiányozhat a menüsorból a szárnyas, a sertés, vagy marhahús, de ezzel együtt a zöldség és gyümölcs sem. A desszertben pedig semmiképp sem csúszhat hiba, hiszen eredeti szakmám szerint cukrász vagyok, így mindig igyekszem valami süteménykülönlegességgel meglepni a vendégeimet.
A műsorban ezen a héten kapros csirkeragu készül röszti burgonyával, amiely receptet Márió maga választott. A párom találta az interneten a receptet, amit párszor már ki is próbáltam otthon. Egy mesterszakács barátom mondott egy-két tippet még, amivel fel lehet dobni az ételt, de ez maradjon most titok, a műsorból minden ki fog derülni.
Kapros csirke ragu rösztivel
Hozzávalók 4 személyre:
1 kg felső csirkecomb 1 kávéskanál mustár 0,5 dl olaj 2 csokor kapor 1 dl száraz fehérbor 2 dl tejföl szárnyas fűszer 1 púpos evőkanál liszt
Rösztihez: 80 dkg burgonya só, bors, szárnyasfűszer kevés olaj a sütéshez
Elkészítése: A csirkecombokat kifilézzük, majd egyenletes kockára vágjuk. Forró olajban kipirítjuk. Szárnyasfűszerrel, kaporral, mustárral ízesítjük, majd hozzáöntjük a bort. Jól kiforraljuk, és behabarjuk, és hozzáadjuk a maradék kaprot. Közben elkészítjük a rösztit. Lereszeljük a burgonyát, ízesítjük, és a serpenyőben korong, vagy háromszög alakúra formázva kevés olajon szép ropogósra sütjük. Forrón tálaljuk, díszítésként megszórhatjuk még kevés kaporral.
|